Mosolytenger fesztiválon a cserkészek

Vajdaság minden zeg-zugából érkeztek cserkészek a zentai Mosolytenger fesztiválra, hogy egy cserkészstand segítségével nyújtsanak gyerekeknek érdekes kézműves foglalkozásokat és lehetőséget a cserkészet megismerésére. Az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület több csapata is kivette részét a program előkészítésében és megvalósításában. Alább olvasható egy rövid beszámoló:

A zentai Mosolytenger fesztivál immár nyolcadik éve kerül megrendezésre. Ez egy nagyszerű rendezvény, melynek a célközönsége a gyermekek, de az őket kísérő szülők is találnak maguknak látnivalót. Szövetségünk is meghívást kapott egy stand felállítására és működtetésére. Az érdeklődő gyerekek egyenruhás cserkészeink segítségével készíthettek maguknak katicát, pillangót, virágot, karkötőt, emellett kipróbálhatták a csomózás tudományát, ismerkedhettek a sátrakkal, memória játékot játszattak. Igen szép számban összegyűltünk, hogy közös munkával öregbítsük cserkészetünk hírnevét. Akiket köszönet illet a segítségért és közreműködésért: Gergely Imelda, Magyar Szilvia, Tót Karolina, Fuszkó Rita,Tósaki Ági, Varga Norbert, Stanković Igor, Romoda Zsóka, Nagy Vanessza, Anitics Szuzanna, Fekete Sarolta, Molnár Norbert, Miskolci Dávid, Pásztor Mária, Szép Szilvia, Popov Tihomir. Bi-Pi is erősítette csapatunkat : ) Köszönet a MCSSZ V. kerületének, hogy rendelkezésünkre bocsátották a Bi-Pi bábut 🙂 Külön köszönet a lehetőségért fesztivál szervezőinek, akik nagy-nagy körültekintéssel és szakértelemmel dolgoznak az esemény megvalósulásán.

Képek itt találhatók: link