Betlehemezők járnak házról házra

Az 52. számú Kosztolányi Dezső cserkészcsapat betlehemezős csoportja ismét összeállt, hogy az örömhírt elvigyék az emberekhez.

Régi és új tagok fogtak össze idén is, hogy Úri Szűcs Réka csapatparancsnok felkészítésével ismét összeállítsanak egy betlehemes játékot. Már több éve állandó program ez a csapatban és nem kevés lemondással jár a cserkészek részéről, hogy a karácsonyi időszakban szabadidejüket erre teszik fel. Habár kicsit nehézkesen, de azért csak sikerült több próbát is megtartani.

Első fellépésük a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség által Szabadkán szervezett betlehemi lángátadó ünnepségen volt. A következő napokban több családhoz is elment a csoport. A szállítást az idősebb cserkészvezetők vállalták magukra.

Ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor alap és a Szekeres László alapítványnak, hogy támogatásukkal lehetővé tették az üzemanyagköltség megtérítését és a jelmezek beszerzését.