6.sz. MCSSZF STVK tábor

Amikor megismerkedtem a cserkészettel, már tudtam, hogy végig akarok menni mindenen ahhoz hogy én is vezetővé váljak. 
Kezdtem az örsvezető képzéssel. Tavaly, azaz 2017-ban fejeztem be a XXI. számú Vajdasági Magyar Cserkészszövetség őrsvezetőképző táborát. Mivel idősebb korban kerültem be a cserkészvilágba így a kiscserkész lét és a segédőrsvezetőképzés számomra kimaradt. Az őrsvezetőképző után jött a segédtiszti képzés, aminek az előhétvégéje Magyarországon volt Ócsán. A segédtiszti képzés egyik legnagyobb eleme a tábor, ami Szlovákiában Paláston vette kezdetét a cserkészotthonban 2018.07.23.-án. Ezután a hegyes, völgyes nagy erdőt vettük célul, ahol letáboroztunk 2018.08.02- ig, 36 jelölt és 7 vezető. Ebben a táborban 18 évtől kezdődött a korhatár, de voltak akik 30 év felettiek voltak. A résztvevők átlag életkora 19-25 év között volt. Általában 7-en voltunk egy őrsben. Voltak nehéznapjaink, magunkban is és örsön belül is amit sokszor a fáradtság váltott ki, de ezeket természetes megtanultuk kezelni. Nagyon sok és hasznos képzésekben részesültünk, amit nagyon értékesnek találok és tényleg sokat segített, az idő beosztásomban is és az önbizalmam fejlesztésében. Voltak feladatok ahol az erőnkre volt szükség, de nagyon sok feladatot elméletben kellett megoldani. Vajdaságból két jelölt és egy kiképző vet részt a segédtiszti képzésen. Németországból, Szlovákiából, Magyarországból, meg még Ausztráliából is 3-an voltak és azok a baratáságok amik kialakultak, felbecsülhetetlenek. A játékokon, mint a képzéseken nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy ott lehettem. Leírhatatlan élmény, amikor a palásti réten a csillagos ég mellett énekeljük a Magyar himnuszt és vonjuk le a zászlót.
A 6.számú Magyar Cserkészszövetségek Fórumának Segédtisztképző táborában 36 jelölt három kontinensről és 8 országból érkezett a palásti rétre.
Maradt még az utóhétvége, amire még sokat kell bizonyítani és teljesíteni, hogy véglegesen megkapjuk a kívánt rangot, de teli motivációval állok elébe.

Gere Kitty stj.
Újraalakuló topolyai cserkészcsapat