Családi nap Szabadkán

Szombaton, május 18-án az 52. számú Kosztolányi Dezső Cserkészcsapat a csapattagoknak
és családtagjaiknak izgalmas programot szerveztek, a szép időt kihasználva.
Egy parkban kezdődött a nap, ahol bemelegítésként játékokkal szórakoztattuk a gyerekeket,
vontuk be őket a programba. A megnyitó alkalmával, amely ugyanitt kapot helyett, elhangzott
a köszöntő és a szükséges információk a nagyjátékra, amely ezután következett. A szülők és
a gyerekek csapatokban indultak útnak, hogy felleljék a varázsló által a városban elrejtett
térképdarabkákat, amelyeket megszerezve könnyen eljuthatnak majd az Ebédszigetre. A
csapatok jó tájékozóképességének és a gyerekek fürgeségének köszönhetően hamar
meglettek a kincset érő térképdarabok, és mindenki időben megérkezett a szigetre, ahol a
szakácsok már teljes gőzzel készítették az új erőt adó spagettit. Kellemes napsütés és friss
tavaszi hangulat övezte a padokat, amint az úton megfáradt cserkészek farkaséhséggel,
vidáman beszélgetve fogyasztották el az ebédet. A nap következő szakaszában a szülők
szülői értekezleten, a fáradhatatlan gyerekek pedig játékokon vehettek részt.
A programon szép számmal jelentek meg a csapattagok és hozzátartozóik, de a program
sikeressége nem egyedül ennek a számnak köszönhető. A közös kincskeresés és ebéd
természetesebbé tette a cserkészek egymáshoz való viszonyulását, emellett segített a
cserkészet részletesebb megismertetésében a szülők körében, mely által tovább épült a
szülő és a vezető közti bizalom. Dióhéjban fogalmazva ez a nap meggyőző bizonyítéka volt a
régi szólásnak: Kellemeset a hasznossal.

A programot a Bethlen Gábor alapítvány támogatásával tudtuk megszervezni.