A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség közel 20 tagja szeptember utolsó hétvégéjén
Orfűre utazott, hogy az alföldi terephez szokott szervezetét némi kihívás elé állítsa és ezzel
együtt lélekemelő látványban és élményben legyen része a Mecsek lankáin.
Pénteken délután indult el a kalandvágyó különítmény. A legmesszebbről indulók
több mint négy órát töltöttek utazással, ami határátkelést és kanyargós hegyi utakat is
magába foglalt. A szobák elfoglalása és a vacsora után ismerkedős esti program következett,
ezzel is előremozdítva a társaság tagjainak közelebb kerülését egymáshoz.
28-án a reggeli rutin és a reggeli után 8,30-kor készen állt a társaság és Borbély
András, a túravezető is megérkezett. Fátyolfelhők fedte ég alatt indultak útnak és hamarosan
már bükkök, tölgyek, kőrisek lombkoronája borított árnyat a csapatra. András az út során
mindig elmondta az adott erdőszakaszra vonatkozó érdekességeket, így bővítve az
ismereteiket és bepillantást nyújtva az erdőgazdálkodásba. A kb. 24km-es út során jártak az
Abaligeti-tónál, majd az Abaligeti hegytetőn is. Ekkora már kitisztult az ég és felséges látvány
tárult a túrázók elé. Szántak is némi időt erre a megállóra. A szemfülesebb cserkészek
eddigre már tetemes mennyiségű gubacsot is gyűjtöttek, így szerezve kézzel foghatóbb
emléket is. A Nyáras-völgybe ismét az erdőn keresztül vezetett az út, majd pedig eljutottak a
Nyáras forráshoz. A forrás ottjártukkor nem adott vizet, de a látvány így is lenyűgöző volt.
Hatalmas fák, magasan kőröző réti sas és olyan csend, amiben hallani lehetett a fákról hulló
levelek neszét… Az itt megtartott rövid pihenő- és ebédidő után tovább haladtak, kik
elmélyülten beszélgetve, kik nevetgélve, kik szemlélődő csendbe burkolózva. Rövidesen
elérték az útvonal legmeredekebb emelkedőjét, amin felkapaszkodva idő kellett, mire
mindenkinek visszaállt a szívverése és a légzése a normális tempóba. A tervezett táv vége
felé a Balázs-hegyi kilátó volt a következő izgalmas megálló. A csoport minden tagja
fellépcsőzött a kilátó tetejére és ámulva, gyönyörködve nézelődtek, befogadva a csodálatos
panoráma látképét. A kilátóból már a kiindulási pont, a szálláshely is látszott, így már nem
csak a fáradó végtagok jelezték, hogy közeleg az út vége. Valamivel fél 5 előtt meg is
érkeztek ide, búcsút vettek Andrástól, aki saját bevallása szerint, maga is elfáradt, de élvezte
a túrát. Érkezés után a teljesített táv okozta büszkeséggel telve tartottak egy hosszabb
pihenőt, mialatt némelyek aludtak is kicsit, de volt, aki frissítő zuhanyt vett vagy a szeretteit
hívta fel, hogy röviden beszámoljon a nap élményeiről. A nem olyan késő esti órára is maradt
még egy program, ami tovább színesítette az Orfűn töltött napokat. A csapat tagjai esti
számháborúba indultak. Zseblámpával, különböző taktikai cselekkel és fokozott lelkesedéssel
felszerelkezve indult a játéknak a társaság. A közel egy órás, két csatából álló háború
döntetlennel fejeződött. A tartalmas szombati nap közös programja ezzel le is zárult, és a
társaság minden tagja igen gyorsan takaró alá bújt.
Vasárnap délelőtt még tettek egy sétát Orfűre, véglegesítve azt a megállapítást, hogy
gyönyörű ez a vidék és a többség szívesen visszatérne a későbbiekben is.
Pásztor Orsolya
