Csoportkép

Karácsonyi bál online

Sajnos az idei évben elmaradt immár hagyománnyá vált körzeti karácsonyi bálunk. Viszont leleményességünk felülkerekedet ezen a bökkenőn is.

2020. December. 19-én került sor körzeti online karácsonyozásunkra. Az online karaácsonyozás hozadéka idén az volt, hogy előre készülhettek cserkésztestvéreink, hiszen több feladatot is meghirdettünk az ünneppel kapcsolatban, melyek közül válogathattak a lelkes résztvevők. A feladatok korosztályonként, voltak meghirdetve, számtalan szebbnél szebb karácsonyfa dísz, képeslap és rajz érkezett be.

Amikor elkezdődött az online karácsonyunk, a viszontlátás örömére az elején kicsit beszélgettünk, élveztük egymást társaságát, míg mindenkit összevártunk, hogy megérkezzen. Ezután díjaztuk az ügyesebbnél ügyesebb beérkezett munkákat. Következett a kézműves programunk és elkészítettük a fa pálcikákból álló betlehemi jászolunkat. A gyerekek lelkesek voltak, és élvezték, hogy ha sajnos csak ilyen módon is, de együtt csinálhattunk végre
valamit. Majd visszaemlékeztünk a tavalyi bálra egy videó formájában. Az online karácsonyunkat egy online kvízzel zártuk, ami mindenkiben feléleszthette a versenyszellemet, és kacagva, vidáman teltek
az utolsó percek.

Üdvözlőlap - Kellemes karácsonyi ünnepeket!