A szabadkai csapat vezetőségi kirándulása 2018 – Bugac

A szabadkai csapat vezetőségi kirándulása 2018 – Bugac

A Kosztolányi Dezső cserkészcsapat beszámolója: Június 22-24-ig csapatunk vezetősége megtartotta ezévi csapatvezetőségi kirándulását. Vezetőségünket a ceglédi 144.sz. Kossuth Lajos cserkészcsapat látta vendégül. Kirándulásunk helyszíne Bugacon volt. Ebben az évben közösen kirándultunk a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség két csapatával is, akikkel a nyáron közösen táborozunk, a Kürtről érkezettt 22. sz. Majer István cserkészcsapat vezetőségével és az ÉrsekújvárrólContinue Reading A szabadkai csapat vezetőségi kirándulása 2018 – Bugac

Felvidéki cserkészek a vendégeink! – tábori felkészülés

Felvidéki cserkészek a vendégeink! – tábori felkészülés

Ma Szabadkára látogattak a felvidéki cserkésztestvéreink egy kisebb küldöttsége. Két csapatból, a 7. sz. Czuczor Gergely cserkészcsapat (Érsekújvár) és a 22. sz. Majer István cserkészcsapat (Kürt), összesen kilencen érkeztek. Érkezésük célja a közös nyári tábor részleteinek megbeszélése, hiszen idén az Észak-bácskai Cserkészegyesület 3 csapata fog velük közösen táborozni. A táborra július  5 és 12 között kerülContinue Reading Felvidéki cserkészek a vendégeink! – tábori felkészülés

Hittanos lelkinap Csantavéren

Hittanos lelkinap Csantavéren

Cserkészeink részt vettek a Csantavéren megtartott hittanos lelkinapon. A beszámoló és a képek a csantavéri 16. számú Szilágyi Erzsébet cserkészcsapat facebook oldalán láthatóak. Köszönjük a más csapatokból érkező cserkészek segítségét!

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felnőttképzést hirdet

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felnőttképzést hirdet

FELHÍVÁS! A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felnőttképzést hirdet a cserkészet iránt érdeklődők számára. A képzés célja, hogy elsősorban a Vajdaság terültén életvitelszerűen élő, dolgozó felnőttek, találkozzanak a cserkészettel, életfelfogásával és a cserkészetben rejlő ifjúságnevelési lehetőségekkel. A hétvége folyamán a résztvevők: megismerkednek a világ és a magyar cserkészet történetével, kipróbálhatják a cserkészmódszerben rejlő lehetőségeket, módszertáruk olyan ismeretekkel bővül,Continue Reading A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felnőttképzést hirdet

Vajdasági Magyar Cserkészszövetség közgyűlése

Vajdasági Magyar Cserkészszövetség közgyűlése

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség 2018. február 23-a és 24-e között a muzslyai Emmausz kollégiumban megtartotta rendes évi közgyűlését. A gyűlésen jelen voltak a cserkészcsapatok vezetői és küldöttségeik, a cserkészkörzetek elnökei és a Szövetség vezetősége. A vajdasági cserkészeken kívül a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Cserkészszövetség képviselői is jelen voltak. A közgyűlést Kalapis Sztoján SDBContinue Reading Vajdasági Magyar Cserkészszövetség közgyűlése

ÉMCSE rendes évi közgyűlés

ÉMCSE rendes évi közgyűlés

Megtartotta rendes évi közgyűlését az Észak-Bácskai Magyar Cserkészegyesület. 2018 február 21-én a Munkás Jézus plébániában gyűltek össze egyesületünk vezetői. A gyűlés 18 órától kezdődött és 20 órára be is fejeztük. Amiről szó esett: 2017. szeptember 26-án megtartott őszi közgyűlés jegyzőkönyvének elfogadása A zárszámadás ismertetése és elfogadása Beszámoló a 2017-es pályázatokról Beszámoló a tervezett 2018-as pályázatokrólContinue Reading ÉMCSE rendes évi közgyűlés

Karácsonyi bál – 2017

Karácsonyi bál – 2017

Kosztolányi Dezső cserkészcsapat megrendezésében idén is sor került a Karácsony bálra, amire a körzet minden csapata meghívást kapott. Alább a csapat beszámolója olvasható: Ebben az évben is megrendezésre került vándor rajuk szervezésében, a Karácsonyi bál. Idén körzeti szintre emeltük a rendezvényt, és más csapatok is résztvettek a rendezvényen. Érkeztek hozzánk Csantavérről, Kishegyesről és Martonosról. AContinue Reading Karácsonyi bál – 2017

Betlehemezők járnak házról házra

Betlehemezők járnak házról házra

Az 52. számú Kosztolányi Dezső cserkészcsapat betlehemezős csoportja ismét összeállt, hogy az örömhírt elvigyék az emberekhez. Régi és új tagok fogtak össze idén is, hogy Úri Szűcs Réka csapatparancsnok felkészítésével ismét összeállítsanak egy betlehemes játékot. Már több éve állandó program ez a csapatban és nem kevés lemondással jár a cserkészek részéről, hogy a karácsonyi időszakbanContinue Reading Betlehemezők járnak házról házra

Betlehemi békelángot vették át Szabadkán a körzetünk csapatai

Betlehemi békelángot vették át Szabadkán a körzetünk csapatai

Idén is eljutott vidékünkre a Betlehemi békeláng, amit most Szabadkán a Jézus a munkás templomban adtak át. Körzetünk minden cserkészcsapata részt vett az átadón, így a láng már aznap eljutott az adott településekre (Szabadka, Csantavér, Topolya, Martonos, Kishegyes) ahol az éjféli misére majd elviszik azt a cserkészek. Addig is az ő feladatuk őrizni a lángot,Continue Reading Betlehemi békelángot vették át Szabadkán a körzetünk csapatai