A 2020-as év eddigi legjobb cserkész rendezvénye

A 2020-as év eddigi legjobb cserkész rendezvénye

A hétvégén – január 3-5 – a 2020-as év eddigi legjobb cserkész rendezvényén vettünk részt. Természetesen, ezt így az év elején könnyű mondani, az is furcsa kicsit, hogy az egyik szervező írja ezt így le és nem egy résztvevőtől halljuk ezt, de most az én szemszögemmel kell beérni. A januári harmadikai egy hideg téli estévelContinue Reading A 2020-as év eddigi legjobb cserkész rendezvénye

Lelki nap Muzslyán

Lelki nap Muzslyán

Lelki napot tartott Muzslyán, november 23-án a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség. A rendezvényre közel 70 cserkész érkezett Vajdaság minden szegletéből. Az elcsendesülést, az adventi időszarka való készülést szolgáló esemény mottója a „Kövess Engem!” felkiáltás volt. A napot nyitó zászlófelvonást követően Varga Zoltán atya Krisztus követésének nehézségeiről és szépségeiről tartott előadást. Ezután a résztvevők kisebb csoportokba tömörülveContinue Reading Lelki nap Muzslyán

A Mecsek szépségei vajdasági szemmel

A Mecsek szépségei vajdasági szemmel

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség közel 20 tagja szeptember utolsó hétvégéjén Orfűre utazott, hogy az alföldi terephez szokott szervezetét némi kihívás elé állítsa és ezzel együtt lélekemelő látványban és élményben legyen része a Mecsek lankáin. Pénteken délután indult el a kalandvágyó különítmény. A legmesszebbről indulók több mint négy órát töltöttek utazással, ami határátkelést és kanyargós hegyiContinue Reading A Mecsek szépségei vajdasági szemmel

Kiscserkészek a kelebiai erdőben

Kiscserkészek a kelebiai erdőben

A szövetségi kiscserkész-mintatábor zsongott a lelkes gyerekektől. Érkeztek Szabadkáról, Temerinből, Horgosról, Muzslyáról, Martonosról, Gunarasról, Csanatvérről. Remek alkalom volt ismerkedésre és barátkozásra úgy nekik, mint ahogy a törzs tagjainak is. A napi programok és játékok segítettek öszekovácsolni a különböző helyről jötteket, így olyan ismeretségeket létesítve, amelyek másképp nem biztos, hogy létrejöttek volna. A sokszínűségük a tapasztalattólContinue Reading Kiscserkészek a kelebiai erdőben

A varázslatos cserkész altábor Kelebián

A varázslatos cserkész altábor Kelebián

Végre valahára elérkezett ez a nap is, amikor 8 ember azzal a céllal indult útnak, hogy felépítsen egy VARÁZS tábort Magyarországon, Kelebia határában, az erdőben. 7-en érkeztünk Vajdaságból, Géza pedig a Kárpátaljáról csatlakozott hozzánk. Gyors terepszemle után neki is fogtunk az építkezésnek. 2 nap állt rendelkezésre, hogy előkészítsük az altábor helyét közel 40 fiatalnak, amitContinue Reading A varázslatos cserkész altábor Kelebián

Az (őrs) vezetővé válás kezdetén

Az (őrs) vezetővé válás kezdetén

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség az elmúlt nyáron szervezte meg a XXII. őrsvezetőképzőjét. A táborra a magyarországi Kelebia határában fekvő erdőben került sor a nagy vezetőképző tábor egyik altáboraként. 37 jelöltet fogadott augusztus elsején a tábort már két napja építő kiképző csapat 7 már korábban őrsvezetőképzést szerzett cserkésszel egyetemben. Jelöltek érkeztek Vajdaság sok pontjáról, ezen kívülContinue Reading Az (őrs) vezetővé válás kezdetén

Az Fillmore-i Sík Sándor Cserkészparkban tartott 51. Nyári Magyar Iskolatáborban járt az ÉMCSE segédtisztje

Az Fillmore-i  Sík Sándor Cserkészparkban tartott 51. Nyári Magyar Iskolatáborban járt az ÉMCSE segédtisztje

Helyszín: USA, New York állam, Fillmore, Sík Sándor Cserkészpark Az iskolatábor parancsnoka, Walter Krisztina személyesen jött értünk, majd elindultunk a Sík Sándor cserkészparkba. Az iskolatábor, az előtáborral együtt, nagyon hosszú volt. Ha jól számolom, 18 napot voltunk ott a New York államban található Fillmori parkban. Reggel ébresztettünk, tornáztunk, mosdattunk, szemléztünk, zászlót vontunk, reggeliért sorakoztunk, keretmeséztünk,Continue Reading Az Fillmore-i Sík Sándor Cserkészparkban tartott 51. Nyári Magyar Iskolatáborban járt az ÉMCSE segédtisztje

Segédőrsvezető-képzés Sikaszón

Segédőrsvezető-képzés Sikaszón

A X. Erdélyi Segédőrsvezető-képző táborban jártak a vajdasági cserkészek Szinte az egész nyaramat e köré a tábor köré szerveztem. Ha megkérdezték, hogy mik a terveim a nyárra, akkor a listám első helyén állt Erdély és a X. ESŐK. A SŐVK számomra már július 13-án kezdetét vette, amikor a nagy csomagokkal útnak eredtünk. Rajtam kívül ötContinue Reading Segédőrsvezető-képzés Sikaszón

Őrsvezetői hivatásfelkészítő hétvége Szentmihályon

Őrsvezetői hivatásfelkészítő hétvége Szentmihályon

Szövetségünk nyolc őrsvezetőjelöltje részt vett a hétvégén tartott első hivatásfelkészítő hétvégén, ami egyesületünk cserkészei is részt vettek, mint jelöltek. A 2018-as évben az Magyar Cserkészszövetség V. Cserkészkerülete által szervezett őrsvezetőképzésben vesznek részt a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség cserkészei. A programnak a magyarországi Szentmihályon lévő plébánia adott helyet, ahol 28 lelkes őrsvezetőjelölt vett részt a képzésen. Cserkészek érkeztek a dél-alföldről, Szabadkáról,Continue Reading Őrsvezetői hivatásfelkészítő hétvége Szentmihályon