Nem áll meg a cserkészet terjedése a Tisza mentén. Míg az elmúlt években újraszerveződött és azóta is rendületlenül folyik a cserkészet Martonoson, most Magyarkanizsán is mozgolódni látszik valami.
A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tavaly először indított felnőttképzést. Elmondhatjuk így egy év után, hogy sikeresen, hiszen ennek eredményeként több helységben is beindulni látszik a cserkészet. Így van ez Magyarkanizsán is. Leopold Imre is részt vett a képzésen, aminek végeztével elég hasznosnak és értékesnek találta a magyar cserkészetet, hogy ezt szülővárosában is megpróbálja megvalósítani. Ebben segítségre is talált, hiszen két olyan személyt is – Farkas Miklóst és Popov Tihomirt – maga köré tudott gyűjteni, akik habár más településen cserkészkedtek, de az élet ide sodorta őket Kanizsára.
Szeptember 24-én sor került a toborzóra lent a Tiszán, a kemping mellett. Segítség érkezett a martonosi és a horgosi csapatokból, erősítésnek itt volt Pásztor Orsolya csapatmentor és a kanizsai szervezőkkel együtt egy jó csapat állt össze. Érdeklődő gyerekekből is volt elég, így kezdetét vette a sárkányidomítás és a próbázás. Hiszen nem is gyerekek gyűltek össze ott a folyó partján, hanem vakmerő fiatal viking harcosok, akik feladata egy sárkány felnevelése és a próbák teljesítése volt. A sárkánynevelés nem egy könnyű tudomány, de mégis mindenkinek sikerült egy tűzokádó társat szerezni maga mellé. Így már bátran vágtak neki a „nehéz” próbáknak, hiszen volt itt erőpróba, bátorságpróba. Fel kellett építeni a vad sárkányok által lerombolt házakat és birka karámot, ételt készíteni a törzs többi tagjának és kincset keresni egy sötét barlang mélyén.
Nem titok, hogy ezeket a próbákat mindenki teljesítette és a viking törzs egy közös lakomával ünnepelte meg a fiatal harcosokat.
Külön köszönet a martonosi és horgosi cserkészeknek, őrsvezetőknek, hogy eljöttek és segítették a kanizsai csapat alapját létrehozni. Köszönet Pásztor Orsolyának is az útmutatást és a segítséget.
Köszönet a Bethlen Gábor Alapítványnak és a Szekeres László alapítványnak is, akik támogatásával volt lehetőségünk biztosítani az étkezést és program megvalósításához szükséges eszközöket.