Lelki napot tartott Muzslyán, november 23-án a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség. A
rendezvényre közel 70 cserkész érkezett Vajdaság minden szegletéből.
Az elcsendesülést, az adventi időszarka való készülést szolgáló esemény mottója a „Kövess
Engem!” felkiáltás volt. A napot nyitó zászlófelvonást követően Varga Zoltán atya Krisztus
követésének nehézségeiről és szépségeiről tartott előadást. Ezután a résztvevők kisebb csoportokba
tömörülve elmélkedhettek arról, hogy hétköznapjaikban hogyan léphetnek Jézus nyomába, mikor
érzik jelenlétét és hogyan hallhatják meg hangját. Persze a csapatépítő játékok sem maradtak el.
Ezekben is a követés kihívásai kerültek középpontba.
Az ebédszünet után mindenkinek alkalma nyílt lelkiismeret vizsgálatot tartani és gyónni. A
kisebbek pedig ez idő karácsonyi üdvözlőlapokat készítettek. Végül misével zárult a nap Varga
Zoltán és Kormányos Zoltán atyák celebrálásában. A liturgia végén, sor került a cserkészszövetség
által, ez év májusában emelt emléktábla új, turul madaras fakeretének megszentelésére is.
Gáspár Barra Szilárd
Vajdasági Magyar Cserkészszövetség Petőfi Sándor Ösztöndíjasa