A hétvégén – január 3-5 – a 2020-as év eddigi legjobb cserkész rendezvényén vettünk részt. Természetesen, ezt így az év elején könnyű mondani, az is furcsa kicsit, hogy az egyik szervező írja ezt így le és nem egy résztvevőtől halljuk ezt, de most az én szemszögemmel kell beérni.

A januári harmadikai egy hideg téli estével ért véget, mi hat órától gyülekeztünk egy valamivel melegebbe teremben, hogy megejtsük az ilyenkor megszokott dolgokat. Köszönés, hogy vagy kérdések majd az “itt tudtok regisztrálni!” felszólítás után regisztrálás. Rövid köszöntő és megnyitó szertartás után kanalakkal támadtunk a tányérjainkban várakozó vacsoránkra. Egy rövid Sherlock és Watson jelenet után néhány játékot játszottunk, hogy átismételjük a szüleinktől kapott neveket. A hétvégét ideiglenes őrsökbe osztva töltöttük, az első feladatot már így járták be a résztvevők. A kontextussal ismerkedtek… vagyis hát Csantavérrel. A pénteki nap Törley nap volt. Mivel a családnak vannak csantavéri kötődései, így a családnevet kellett kihámozni a QR kódos városi/falusi nyomozójátékból. Mivel ismerjük a Cserkész dobd le! készítőjét, ezért a péntek estébe még pont belefért egy három fordulós mini bajnokság. Gratulálunk a győzteseknek! A hétvégén kétszer mostunk közösen fogat. Mindenki fogta a fogkeféjét a poharát megtöltve vízzel, aki hozott fogkrémet az kihozta azt is, aki nem az szépen mosolygott a fogmosás előtti mosolyával és bízott a legjobbakban… A fogmosást feldobtuk egy közös mondókával, különben unalmas lett volna. A mondóka így szólt: Mosom a fogam, habos a szám. Jó alaposan megmosom ám! Elöl sikálom, siseg az S, hátul sikálom tökéletes! Innen a hálózsákok felé vettük az irányt, hogy a másnap reggeli programot kipihenten kezdhessük meg. A délelőtti órákat drámapedagógiás játékokkal töltöttük. Néhány hanggyakorlat és koncentrációs játék után párbeszédeket dramatizáltunk, képzeletbeli helyszíneket rendeztünk be, ahová elhelyeztük a párbesédeket. A foglalkozást különböző rögtönzött koreográfiákkal fejeztük be és két újságból vett jelenet feldolgozásával. Drámapedagógiával érdemes foglalkozni, aki teheti vegyen részt ilyen foglalkozásokon, mert megéri. Délután a topolyai Arcus egyesület mutatkozott be, a környező élőhelyekről beszéltek, mindennapi munkájukról. A foglalkozást bagolyköpetek vizsgálatával fejezték be. A baglyoknak jó étvágyuk van és nem válogatnak a pockok, egerek, cickányok és egyéb rágcsálók között. A beszélgetés alatt le is csusszant a Nap az égről, így a többi programot már lámpafénynél vezettük le vagy azok hiányában. Ezek közül az első egy nagy társasjáték volt. Volt egy kocka, amivel gurítani kellett és voltak a cserkészek, akik a földre rajzolt pályán lépegettek aszerint, hogy hogyan gurítottak. Voltak szerencsések és voltak kevésbé szerencsések, a szerencsések olyan mezőkre léptek, ahol feladatokat kellett végrehajtani és a leggyorsabbak ilyenkor jó nagyot léptek előre. A kevésbé szerencséseknek nem kellett egyebet tenniük, mint olyan mezőre lépni, ahol egy piros nyíl visszairányította őket a tábla már bejárt részére. Általában a tizennyolcasról az egyes mezőre szóló egyirányú útra váltottak a legtöbben egyirányú jegyet. A következő programpontnál már igazán senkit sem érdekelt, hogy a Nap az ég melyik részén jár. Sötét játékokat játszottunk, de nem volt ebben semmi boszorkányság vagy bármi istentelenség, bár az nem sokon múlt, hogy vér folyjon, de ha tizenhét ember egy sötét szobában székek és asztalok között szaladgálva számháborúzik, akkor erre is lehet számítani. A számháborút, hogy viccesebb legyen nem számokkal, hanem rajzokkal játszottuk. A sötétjátékok második felében derékra kötött lufikat kellett kipukkasztani kéz nélkül. Volt dulakodás, de csak ésszel természetesen. Vacsora után sherlock-i babérokra törhettek a jelenlévők. A plébánia pincéjét egy hosszú délután alatt átdolgoztuk Matuska Szilveszter pincéjévé. Igen, az a Matuska, ő is csantavéri. Szóval a pince egyik termébe vezettük be az egyes csoportokat, majd becsuktuk az ajtót, de úgy rendesen, ahogy egy ajtót becsukni lehet. A kilincs is a kezünkben maradt. Szerencsére volt a szobában is egy kilincs, aljas módon azt egy bőröndbe zártuk, amit még jól le is zártunk számkóddal, a számokat meg egy fiók mélyén lapuló skandináv rejtvénybe írtuk, amihez kártyalapok segítségével juthattak el meg kódírással elrejtett egyéb tárgyak fellelésével. Az egyetlen bajom a szobával csak az volt, hogy én nem vehettem részt benne. Igazából volt egy másik bajom is ez pedig, hogy vasárnap le kellett “bontani”, pedig nagyon jó kis rejtvény volt az. Lefekvés előtt és az azt megelőző fogmosás előtt egy kört alakítottunk ki székekből és laza szobakoncerten vettünk részt. Szívesen írnék erről többet is, de ez egy nagyon egyszerű része volt az egésznek, természetesen ez nem jelenti azt, hogy igénytelen lett volna, vagy unalmas. Nagyon jól szórakoztunk! A zenés kedvünket átmentettük a vasárnapi szentmisére is, ahol a kántori orgona padot befoglalva mi biztosítottuk a szentmise énekes szolgálatát. Egy élmény volt a kóruson énekelni a többiekkel. A hétvége végén felcsavartuka szönyeget és visszavittük a templomba, feltakarítottunk (a törzsi kupit is elpakoltuk) és elbúcsztunk egymástól. A hétvége zökkenőmentesen zajlott, a kitűzött célokat sikerült elérni, olyan programot szervezni, ahol az őrsvezető korosztály a célcsoport, kikapcsolódhattak, feltöltődhettek és alkalmuk volt a más településeken élő cserkészekkel időt tölteni.

Az utolsó bekezdésben szeretnék köszönetet mondani a Betlhen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, akik támogatásával megvalósulhatott a program. Az Észak-Bácskai Cserkészegyesületnek, Utcai Róbert csantavéri plébánosnak és a Páduai Szent Antal Plébániának, a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesületnek, Nagy Karinának, Gáspár-Barra Áronnak, Erdös Aminak, Anyukámnak és a családomnak, de leginkább Gáspár-Barra Szilárd erdélyi cserkészvezetőnek, jelenleg Petőfi Sándor ösztöndíjasnak a hétvége megszervezésében és levezetésében!