Beszámoló a KMCSSZ által szervezett 1. számú regős segédtisztképző táborról

Helyszín: Lützensömmern, Türingia, Németország

Időpont: 2016. március 18-28

Jelige: „Csak tiszta forrásból.”

Idén került megrendezésre először a regös segédtisztképző tábor Jablonkay Lídia cscst. vezetésével. Öt jelölt volt, ebből egy vajdasági, aki én voltam. Kiutazásom sok időbe telt, de 12 óra alatt sikerült célba érnem. Jelölt társam Lengyel Bálint fogadott. A csendes faluban van egy kiépített táborozásra alkalmas terület, amely fából és kövekből épült házsort tartalmaz. A földszinten voltak a kézműves munkacsoportok (fafaragás, tojásfestés viasszal, hegedű és furulyaoktatás, tarisznyakészítés bőrből, cserkész bolt), az emeleten pedig az azonos kinézetű elszeparált lakások, amelyek általában 2-3 szobával rendelkeztek. A főépület ettől a házsortól külön volt felépítve. Itt a pincében volt a konyha, felette az ebédlő, és 3 emeletnyi szoba, ahol a tábor lakóinak egy része lakott, ugyanis a segédtiszti táborral párhuzamosan zajlott a 38. Tinódi Lantos Sebestyén Kerületi Regös Cserkésztábor, ami kb. 100-110 főt ölelt fel. Mi, akik a képzésben vettünk részt nem vettünk különösebben részt a tábor életében. Az étkezések együtt voltak, ekkor tudtunk barátkozni ill. feladatainkat a gyakorlatba helyezni. A képzés 10 napba telt, a tornácra húzott magyar zászló, végig lobogott a tábor szívében, a napok munkamenete hasonlóan zajlott. A reggeli ébredést, zászlófelvonást, reggelit követően, volt egy délelőtti és délutáni előadás blokk. A napot tábortűzzel, illetve tisztaszobával zártuk, ahol átbeszéltük a napjainkat és értékeltük feladatainkat. Az előadásokat vagy a kiképzőink tartották, vagy mi adtuk elő a tábor lakóinak a Csűrben. A tábor keretmeséje a tavaszi népszokásokra épült fel, érintve ezzel a húsvéti és pünkösdi szokásokat. Gyakran az esti tábortüzekről is mi segédtiszt jelöltek gondoskodtunk. A jelöltek örsei: Égig érő fa örs (2 lány tag), Fehér ló fiai örs (3 fiú tag). A törzset Odvas fa örsnek hívták. A hét tehát előadások hallgatásával és aktív hozzászólásainkkal telt. Mindemellett örsi zászlót varrtunk, indulót és csatakiállítást írtunk. Beadandókat is kellett írnunk, ill. korrigálnunk a hiányosságainkat. Ezek főként munkatervek voltak, ill. egy külön feladat, amely azt a célt szolgálta, hogy miként tudjuk a regösséget bele vonni a cserkészetbe. Az én feladatom az volt, hogy írjak egy munkatervet egy hosszú hétvégére regös programmal, amelyben egy táncháznak is lennie kellett. A résztvevők száma az előírások szerint 30-40 fő. Mindemellett plakátokat készítettünk neves néprajzkutatókról (Hoppál Mihály, Krizán János, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Diósgyőri Vilmos, Ipoly Arnold, Dömötör Tekla, stb), hogy mint mi, mint a táborban résztvevők ismerkedjenek a nevesebbnél-nevesebb hagyományőrzőkkel. A táborlakóknak mindennap volt néptánc, népi játék, és népdaloktatás, amelyet a Stuttgartban élő Kőrösy Csoma Sándor ösztöndíjas Ivett tánc-pedagógus és Tamás oktatott. A nekünk tartott előadások rövidek és velősek voltak, mivel idő szűkében, de mindenbe próbáltunk betekintést nyerni. Fő témák: módszertan, pénzügy, adminisztráció, népviseletek, szimbólumok, alaki kiképzés, táska, programszervezés, regösség- alapfogalmak, higiénia a táborokban, kommunikáció, cserkészet, mint vallási közösség, média a cserkészetben, szülők, tánctanítás alapjai, a st feladatai, a magyar nyelv…stb. A hétvégén szombaton és vasárnap szükségeltetett részt venni az írásbeli és szóbeli kollokváláson. Ezek teljesítések után tettünk fogadalmat, és gyarapodott a segédtisztek száma 5 fővel. Hétfőn, az összepakolást, búcsúzást, összegzést, és locsolást követően tértünk haza.

A tábor összességében pozitív élmény volt. Örülök, hogy betekintést nyertem a regös programokba, örülök az új kapcsolatoknak, barátoknak, és a hagyományőrzésnek. Bízom benne, hogy ezen tudást tovább tudom adni és gyarapítani a saját csapatomon belül! Köszönöm, a támogatást Vajdaságból, és a lehetőséget Jablonkay Lídiának, csapatának, a kikepzőknek és mindenkinek, aki támogatott abban, hogy segédtiszt legyek.

 

Farkas Zsóka rst.
52. számú Kosztolányi Dezső cserkészcsapat, Szabadka