Mátyás, az igazságos – Nyári tábor

2021.07.10-07.13

Az idei körzeti táborunkra Völgyparton került sor. A táborba jöttek Szabadkáról, Martonosról, és
Tóthfaluról. A törzs tagjai már 9.én kint voltak a helyszínen, előkészíteni a tábort a gyerekeknek.
A cserkészek 10.-én 10 órakor gyülekeztek a táborhelyen, majd a regisztráció után egy
élménydús akadálypálya vitte be őket a keretmesébe, ami a Mátyás király volt. Ezt követték a,
játékok, ebéd, sátorépítés, forgók, vacsora, majd a nap fénypontja az első tábortűz. Minden őrs
izgatottan készült a jobbnál jobb jelenetekkel. Tábortűz után filmvetítésre került sor, ahol a
gyerekek Mátyás meséket néztek, majd mindez után következett a takarodó. Vasárnap reggel
hétkor ébresztettük a gyerekeket, majd a reggeli programok után egy vizes-lufis játékkal
pörgettük fel a őket az aznapi portyára. Elsétáltunk egy tanyára, ahol megebédeltünk, állatokat
néztünk, és ezután következett a cserkészek kedvenc játéka a méta. Visszafele az úton
bementünk a falu központjába, azon belül elmentünk a templomba a szentmisére. Szentmise
után visszamentünk a táborhelyre, vacsoráztunk és készültünk a tábortűzre. Tábortűz közben
lezajlott egy érdekes meseerdő amit a gyerekek nagyon élveztek, ezt követte a zászlólevonás,
majd takarodó. Hétfőn folytatódtak az élménydús programok, kezdve a vízimétával, majd
délután lovaglás követte, és este a tábortűz után egy meglepetés bulit szerveztünk a
gyerekeknek, amivel megünnepeltük a tábort. Az utolsó nap nagyjából arról szólt, hogy
bontottuk le a sátrakat, de egy két játék, vagy forgó is szerepelt a napirendünkön. Lezártuk a
keretmesét, ebédeltünk, majd ezután zászlólevonással a tábort is lezártuk, mindenki
összeszedte a dolgait és élményekkel teli tért haza. Szerintem mindenki nagyon élvezte a tábor
minden pillanatát, és már várják, hogy következő évben is egy ilyen jó tábort tölthessünk el
egymással.
Sokat köszönhetünk a konyhás néniknek akik minden nap finomabbnál finomabb
ételeket készítettek nekünk, de külön köszönetet mondhatunk Völgypart polgármesterének,
mert nélküle nem tudtuk volna ilyen jól végig csinálni a tábort. Valamint köszönet a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásának, mert az ő segítségük nélkül a táboraink nem lennének ilyen színesek és programokban gazdagok.

Hevesi Nikoletta
Szabadka