Észak-Bácskai Magyar Cserkészkörzet kiscserkésztanyázása

2022.06.30-2022.07.03

A kiscserkész tanyázás a palicsi-tó partján lett megtartva. Az előtábor 06.29-én volt, amikor a törzs tagjai elkezdték kialakítani a táborhelyet. Másnap reggel 10-kor érkeztek a gyerekek a gyülekezőhelyre ahol be lettek vezetve a keretmesébe amiben a törzs tagjai régészekként mutatkoztak be és régészeket toboroztak, majd egy akadálypályán keresztül, ahol meg kellett mutassák, hogy rátermett régészjelöltek, és így jutottak el a tábor helyszínéig. Ezután zászlófelvonással megnyitottuk a tábort, majd forgók következtek, ahol szó esett a tábori illemről, higiéniáról, és a táborparancsnok bemutatta a táborhelyet.

Ebédre a konyhásnénik krumplistésztát főztek, ami hamar elfogyott. A gyerekek a vezetők segítségével kialakították körleteiket, majd játszottak egyet. Kézműves program keretén belül a gyerekek a tábori zászlót díszítették, és fából készített bábukat festettek ki. Majd ezután almát uzsonnáztunk, és újult erővel vágtunk bele a staféta játékokba.  Következett a vacsora, ami pástétomos kenyér volt, majd ezután készülődtünk a tábortűzre. Tábortűz után zászlólevonás következett, majd mosakodás, meseolvasás, és takarodó. Másnap a reggeli ébresztő után egy finom reggelivel indítottuk meg a napunkat, ami virsli volt. Egy frissítő vizes program következett, amit nagyon élveztek a gyerekek. Majd ezután megkezdődött az őrsi főzés, ami eleinte kissé nehezen indult, de a végére nagyon finom paprikás készült. Miután jóllaktunk egy keretmesés forgóban ismételtettük át a gyerekekkel a cserkésztudásukat. Néptánc program következett, ahol két önkéntes néptáncos tanította a gyerekeket. Kézműves programon sógyurmával ügyeskedtek. Majd vacsoráztunk eurokrémes kenyeret, elkészültünk a tábortűzre, ami magába foglalt egy nagyon érdekes meseerdőt, majd álomra hajtottuk a fejünket. A harmadik napon egy kellemes ébresztő után szalámis tejfölös kenyérrel töltöttük meg hasunkat, és így vágtunk bele a portyába. Ebédre vissza is értek a gyerekek, de még előtte egy vizes programmal hűtöttük le őket. Majd a bab után megkezdődött a próbáztatás, ahol megmutatták tudásukat és rátermettségüket, a cserkész élethez. Uzsonnára dinnyét ettünk. Volt egy pörgős játék, majd vacsora és tábortűz, ami után pedig a fogadalomtétel, amit egy ünnepi vacsorával ünnepeltünk meg pudinggal, ropival és szörpökkel. Az utolsó nap összepakoltunk, ebédeltünk, játszottunk egy utolsót, és hazamentünk. Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, és sok-sok jó emlékkel tekinthet vissza erre a négy napra. Sokat köszönhetünk Pintér Annának aki ilyen fiatalon és tapasztalat nélkül szervezett meg egy ilyen jó kiscserkésztanyázást.