Helyszín: USA, New York állam, Fillmore, Sík Sándor Cserkészpark
Az iskolatábor parancsnoka, Walter Krisztina személyesen jött értünk, majd elindultunk a Sík Sándor cserkészparkba. Az iskolatábor, az előtáborral együtt, nagyon hosszú volt. Ha jól számolom, 18 napot voltunk ott a New York államban található Fillmori parkban.
Reggel ébresztettünk, tornáztunk, mosdattunk, szemléztünk, zászlót vontunk, reggeliért sorakoztunk, keretmeséztünk, utána “szabadok” voltunk, de máris mehettünk az ebédért. A délután rendszerint a miénk volt. Kézműves foglalkozásokat vezettünk vagy valamilyen sport aktivitást. Majd vacsoraidő, és utána tábortűz. Így teltek a napjaink. Minden este meseolvasással zártuk a napot.
A park jó hely. Azt sem sikerült cáfolni, hogy hihetetlenül sok csillag van az égen éjszaka. Az első héten nem is láttuk a Holdat, ezért még több csillag volt. Szép volt. Éjszaka olyan sötét volt, hogy még az ötödik nap is gondot jelentett lámpa nélkül visszatalálni a barakkba. Egyik este, tusolás után elindultam a jónak ítélt irányba, lámpa nélkül, mert az oroszlánok a sötétben is látnak… Pár lépés után azonban feltapadtam az ott parkoló autó hátuljára, ami egyrészről meggyőzött arról, hogy szükségem van a lámpámra, (amit egyszer bedobtam a tűzbe, mert azt hittem, hogy egy faágat tartok a kezemben), másrészről, hogy talán mégse vagyok oroszlán. Bár lehet az oroszlánok mégse látnak a sötétben, és akkor mégis OROSZLÁN VAGYOK!
A tábor másik jelentős eseménye számunkra Miri születésnapja volt. Kitettünk magunkért rendesen, és összehoztuk számára az eddigi legjobbat. Nem volt könnyű. Előző éjszaka, amikor a terveink jelentős része a megvalósítási fázisba ért, az ünnepelt úgy gondolta, milyen jó ötlet megvárni az éjfélt… Hát nem értettünk vele egyet. Én angolosan leléptem. Az egész ajándékozást a fenyő katedrálisban bonyolítottuk le, de az odavezető út rögös volt. Egy kincskeresést terveztünk, leveleket irkáltunk, amik az előre kijelölt úton vezették végig. Amikor az útjeleket raktam le, egyszer csak az egész tábor elmasírozott mellettem. Az úton levelek és kisebb ajándékok várták. A végén pedig egy nagy palacsintatorta volt a pont az i-n. Abban aztán volt minden. Banán, eper, m&m’s, tejszín és nutella. Le kell védetni!
A tábor ezután is ment tovább. Mátyás király kora volt a keretmese, én végül Kinizsi lettem, bár voltam Tepes is. E mellett voltam pap is, temettem és eskettem – üdvözlet Puby atya – tovább vittem valamit a “mesteremtől”, az esküvőn én is használtam szimbólumot, ami egy virág volt, mint a házasság, amit két embernek kell öntöznie.
A tábor zárásaként egy előadást adtak elő a résztvevő gyerekek, amelyet a szülök is megnéztek. A nyári magyar iskolatábor után a Philadelphiában található magyar tanyára utaztunk.
A tanyán található medencében kiáztattuk a tábori koszt a talpunkból, ha esett, ha nem. Még este is csobbantam, bár ennek nem mindenki örült… A tegnapi napot, a st-feladatok írása helyett, Philadelphia-ban töltöttük. Megnéztünk mindent, amit érdemes és lehet. Meséket hallgattunk és múzeumot látogattunk. Volt ott minden: Dali, Lautrec, Picasso, van Gogh, Monet és Manet. Felmentünk a Rocky híres lépcsőjén, voltak, akik szaladtak. Egy menő helyen haraptunk valami finomat, ahová mindenféle híres emberek irkáltak jókívánságokat, amikor ott jártak. Ma medencét és tavat takarítottunk, hogy itt is végezzünk valami közhasznút. Most éjfél után 48 perccel Benedek születésnapjára készülünk. Szerintem még itt leszünk egy másfél óráig, de kiteszünk magunkért. Úgyhogy most már hasznosítom magam én is. Boldog Születésnapot Ben-Hur (Morvai Benedek)!A magyar tanya után újból a Sík Sándor Cserkészparkba vettük az útirányt, mert lassan kezdődnek a vezetőképző táborok.
KMCSSZ USA tanulmányút ösztöndíjas Vajdaságból