Toborzót tartottak a magyarkanizsai cserkészek

Toborzót tartottak a magyarkanizsai cserkészek

Egy hűvösebb szombati napon kis élettel telt meg a már téli álomra készülő kanizsai kemping. Cserkészek kisebb csoportja kezdett még reggel nagy sürgés-forgásba, majd egy óra múlva már kisebb gyerekhad lepte el a helyszínt. Elkezdődött a toborzó! Nem kisebb feladat állt az érdeklődő gyerekek előtt, mint az, hogy kibékítsék a két benszülött törzset, akik közöttContinue Reading Toborzót tartottak a magyarkanizsai cserkészek

Felnőtt fogadalomtétel Szabadkán

Felnőtt fogadalomtétel Szabadkán

Az 52.sz. Kosztolányi Dezső cserkészcsapatban felnőtt fogadalomtételre került sor. Soha sem késő elkezdeni… ezt bizonyították be a szabadkai felnőttek is, akik 2019. december 22-én fogadalmat tettek. Cserkészvezetői pályafutásom során még nem találkoztam ilyen érdeklődő tekintetekkel, mint vasárnap délután. Egy élmény volt az ott megjelent felnőtteknek örömet szerezni és egy felejthetetlen élményt okozni. A program mindenContinue Reading Felnőtt fogadalomtétel Szabadkán

Fényes a mécses, készül a mézes..

Fényes a mécses, készül a mézes..

A szabadkai 52.sz. Kosztolányi Dezső cserkészcsapatban, immár hagyomány minden évben a karácsonyi bál. Ebben az évben 5.alkalommal kerül majd megrendezésre a bál, ami mostmár körzeti szintű, viszont a házigazdák ebben az évben is a szabadkaiak. A szabadkai cserkészek minden évben közösen készülnek a a karácsonyi bálra, így volt ez most is. Közösen készítettek papír díszeket,Continue Reading Fényes a mécses, készül a mézes..

Karácsonyi alkotás

Karácsonyi alkotás

2019. december 8-án rendeztünk egy csapatszintű karácsonyra hangolódó kézműves foglalkozást. A délután folyamán egymást követték az ünnepi játékok, az alkotói munka és közben mindenki kedvére olthatta szomját egy kis szörppel vagy csillapíthatta éhségét a sokféle rágcsálni való finomsággal. A nagyobbak segítségével készíthették el a kisebbek is az egyedi tervezésű karácsonyi dekorációjukat. A fő alapanyagunk egyContinue Reading Karácsonyi alkotás

Toborzó Szabadkán

Toborzó Szabadkán

Október ötödikén megrendezésre került a szabadkai 52. számú Kosztolányi Dezső cserkészcsapat toborzója, amin részt vehettek az érdeklődő általános iskolások. A program helyszínéül a Munkás Jézus hittanterme és udvara szolgált. A lelkes gyerekek megmutathatták mire is képesek különféle állomásokon, mint például kincskeresésben, vagy akár erőpróbában. Mindenki sikerrel vette a próbákat, miközben sok élménnyel gazdagodhattak. Eközben aContinue Reading Toborzó Szabadkán

Sohaország a Tisza mellett

Sohaország a Tisza mellett

2019. július 21.-én délután gyülekeztünk a piactéren, hogy végre elkezdődhessen ezt a csodálatos portya. Szabi magához hűen valami csodát talált ki, ami most egy kiskocsiban jelent meg. A kocsi segítségével le tudtuk vinni a maradék szükséges táskákat és szerszámokat. Komolyan mondom kerékpárral közelebbinek tűnt a portya helyszíne, mint gyalog. Én már akkor gondoltam, hogy másnapContinue Reading Sohaország a Tisza mellett

Cserkészek Martonos határában

Cserkészek Martonos határában

Május 19-én portyázni voltak a 30.sz. Damjanich János  cserkészcsapat őrsei(Oroszlán-kicserkész őrs, Puma- fiú cserkész őrs és Tavirózsa- lány cserkész őrs) valamint vendégül látták a magyarkanizsai alakuló csapat néhány képviselőjét. A portyát Úri Szűcs Réka csapatmentorunk vezette, ezúton is köszönjük neki a tartalmas programot. Négy kevert csoport vetélkedett egymással játékokon keresztül az ebédjük hozzávalóiért, tűzrakás utánContinue Reading Cserkészek Martonos határában

Családi nap Szabadkán

Családi nap Szabadkán

Szombaton, május 18-án az 52. számú Kosztolányi Dezső Cserkészcsapat a csapattagoknak és családtagjaiknak izgalmas programot szerveztek, a szép időt kihasználva. Egy parkban kezdődött a nap, ahol bemelegítésként játékokkal szórakoztattuk a gyerekeket, vontuk be őket a programba. A megnyitó alkalmával, amely ugyanitt kapot helyett, elhangzott a köszöntő és a szükséges információk a nagyjátékra, amely ezután következett.Continue Reading Családi nap Szabadkán

Megemlékezések időszaka

Megemlékezések időszaka

November eleje az elhunytakról, a róluk való megemlékezésről szól. Jól tudják ezt cserkészcsapataink is, akik idén is részt vettek a helyi rendezvényeken. A martonosi megemlékezésről képek: Megemlékezés a szabadkai 44-es áldozatokról és Buzetzky Ferencről: Ki is volt Buzetzky Ferenc, akinek sírjánál a szabadkai cserkészcsapat már több éve koszorúz? Itt olvasható Farkas Zsuzsanna cst. írása: BuzetzkyContinue Reading Megemlékezések időszaka